EMO 2019

Magyarország gazdasága gyorsabb iramban nő, mint az európai átlag

 

 

A nemzetközi gazdasági lendület lassul – a szerszámgépek iránti kereslet globális növekedése azonban 2019-ben is erőteljes marad

Az Oxford Economics brit gazdaságkutató intézet tavaszi előrejelzése szerint a globális gazdasági növekedés 2019-ben várhatóan 2,5% lesz. A beruházások mértéke és az ipari termelés is 2,4%-kal fog növekedni. A szerszámgép-fogyasztás a 2019-es év tavaszi előrejelzése szerint azonban egy kicsit elmarad ettől, mindössze 2,3%-os növekedéssel lehet számolni. Az EMO Hannover 2019 kiállítás ebben a gazdasági háttérben kerül

„A globális gazdaság nem növekszik olyan dinamikusan, mint az előző évben” mondta Christoph Miller, az EMO-t szervező VDW (Német Szerszámgépgyártó Egyesület) vásárigazgatója a 2019. május 21-i EMO sajtótájékoztatón, Budapesten. „A növekedés viharos évei után ez a lassulás azonban azt jelenti, hogy a cégek végre újra stratégiai kérdésekre és a jövőbeli beruházásaikkal kapcsolatos döntésekre összpontosíthatnak”, tette hozzá Miller.

Az EMO Hannover 2019 megfelelő platformot kínál ehhez. „Az intelligens technológiák mozgatják a jövő termelését!” téma köré építve a soron következő fémfeldolgozási világvásár betekintést nyújt a modern gyártástechnológia jelenlegi helyzetébe, a hálózatba kapcsolásra és digitalizálásra építkező jövőbeli gyártástechnológia megoldásokba, valamint olyan új szolgáltatásokba, amelyek a hagyományos megmunkálási technológiákat ötvözik a modern adatelemző módszerekkel.

A fent említett általános gazdasági növekedési mutató a 2018-as év eredményeihez képest elmarad. A számok azonban még mindig erős növekedést mutatnak. Mindennek hajtóereje Ázsia 4,4%-os GDP növekedéssel, ezt követi az amerikai kontinens 2,1%-kal, végül Európa 1,4%-os növekedéssel. A beruházások és szerszámgépfogyasztás tekintetében Ázsia a triád legfőbb mozgatórugója 2,7%-os, illetve 2,6%-os növekedést produkálva. Kü-lönösen a kisebb országokban, mint Vietnám, Thaiföld és Indonézia, a fogyasztás várhatóan a többi országnál nagyobb ütemben fog növekedni.

A legkiugróbb növekedést az indiai szubkontinensen jegyezték, ahol jelentősen nagyobb a szerszámgépfogyasztás, mint az ázsiai átlag.
Kínában, amely a legnagyobb piacnak számít, a szerszámgépfogyasztás valamivel magasabb az ázsiai átlagnál. Kína az elkövetkezendő években mennyiségi szempontból nézve továbbra is erős marad. Tajvan és Dél-Korea viszont idén úgy tűnik, csökkenéssel küzd.

Az Amerikai Egyesült Államokban a kereslet 2019-ben továbbra is aránytalanul magas lesz, még akkor is, ha a fellendülés – amelyet a kormány adócsökkentési intézkedése és az amortizáció váltott ki – jelentősen lassul. Brazíliának 2018-ban sikerült kikerülni a hullámvölgyből, és ugrásszerűen növelte a szerszámgépfogyasztását. Idén azonban a növekedés várhatóan újra egy számjegyű lesz.

Európában a kelet-európai országok, név szerint Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország az éllovasok. Ezek az országok továbbra is vonzó ipari helyszínek maradnak, amelyek gyorsan fejlődnek, és ahová folyamatosan érkeznek a beruházások.
Németország, amely a legnagyobb európai piacnak számít és az EMO Hannover helyszíne, a korábbi gazdasági fellendülés után kezd veszíteni a lendületből. A német szerszámgépfogyasztás várhatóan 1%-kal növekszik majd 2019-ben. Ha megvizsgáljuk világszerte a kilenc legfontosabb felhasználóiparban eszközölt beruházásokat, a gépgyártási szektorban átlag feletti befektetés figyelhető meg, ezt követi az autóipar, a repülőgépgyártás és más közlekedési szektorok, elsődlegesen a vasúti közlekedés és a hajóépítés.

„Engedjék meg, hogy az EMO-nak helyszínt biztosító Németország szerszámgépgyártóiparának helyzetéről beszéljek,” mondta Miller. 2018-ban a gyártás és export mértéke rekordmagasságba emelkedett.  Az ipar több mint 17 milliárd euró értékű gépállományt és szolgáltatást termelt. Ennek 68%-át az ország exportálta. A hosszan tartó fellendülés azonban most a végéhez közeledik. 2018-ban a beérkező megrendelések száma még mindig egy 1%-os enyhe növekedést mutatott.

A negyedik negyedévben azonban már mutatkoztak a lassulás egyértelmű jelei. Egyrészről érzékelhető volt, hogy a globális gazdaság veszít a lendületből. Ennek eredményeként az euróövezeten kívüli piacok nem tudtak profitot termelni. Másrészről 2017 második felében, az EMO Hannover tájékán a hazai kereslet robbanásszerűen megugrott.
A következő hónapokban tapasztalt különösen erős kereslet nagyon magasra tette a mércét a 2018-as megrendelésekkel kapcsolatos célkitűzések tekintetében, amelyet, várható módon nem lehetett teljesíteni 2018 végéig. Végül pedig a világszerte megfigyelhető, gyorsan változó körülmények, többek között a kereskedelmi konfliktusok terjedése, a protekcionizmus térnyerése, a növekvő olajárak, a magas infláció a feltörekvő piacokon és az ellenőrizetlen eladósodás nyugtalanítják az ügyfeleket, különösen a kis- és középvállalkozások esetében.

Ennek ellenére a foglalkoztatottak száma is rekord szintet ért el, 75 000 ember dolgozott ezen a területen, valamint 2018 végére majdnem teljessé vált a kapacitáskihasználás, ami 93,7%-ra tornázta fel magát. „Ami a gépek kapacitásának kihasználását illeti, tekintettel a beszállítóktól érkező komponensek elérhetőségére, a lassulás lehetőséget ad a cégek és munkavállalók számára, hogy egy kicsit fellélegezzenek, valamint teret kapnak arra, hogy megalapozzák a jövőbeli tervekhez szükséges utat,” mondta Miller.
„Az ipar legnagyobb kihívásait tekintve – automatizáció, ipar 4.0, megváltozott gyártási folyamatok és munkakörök – a cégek taná-csokat kaphatnak befektetéseik bölcs megtervezéséhez, például az EMO Hannover 2019 kiállításon.”

MAGYARORSZÁG GAZDASÁGA
GYORSABB IRAMBAN NŐ, MINT AZ EURÓPAI ÁTLAG

A magyar gazdaság növekedése az elmúlt években jóval az EU-s átlag felett teljesített. Köszönhető ez az erős hazai keresletnek, amelynek mozgatója az erőteljes magánfogyasztás és a beruházások átlag feletti növekedése. A beruházások továbbra is a növekedés fontos pillérei lesznek az elkövetkező években.
A GTAI – German Trade & Investment fejlesztési ügynökség szerint a magas kapacitás-kihasználás miatt a terjeszkedést elősegítő befektetések kerülnek előtérbe. A 2014-2020-as időszakra vonatkozó EU-s források is jelentősen hozzájárulnak a beruházások mértékének növekedéséhez. A magánfogyasztásra az emelkedő bérek és a munkaerőpiaci kedvező helyzet is ösztönzően hat. A szakképzett munkások egyre növekvő hiánya azonban több projekt megvalósítását is korlátozza.

Az Oxford Economics szerint Magyarország GDP-je várhatóan 3,7%-kal fog nőni 2019-ben, a tavalyi 5%-kal szemben. A gaz-dasági szakértők Európát teljes egészében nézve 1,4%-os növe-kedést jósolnak. Magyarországon az ipari termelés az előrejelzé-sek szerint sokkal erőteljesebben fog növekedni 2019-ben, a várt növekedés 5,4% a tavalyi 3,9%-kal szemben. A bruttó állóesz-köz-felhalmozás még ennél is jelentősebben, 11,6%-kal nőhet.

A szerszámgépipar nyolc legfontosabb felhasználóiparából négy ágazat (autóipar, egyéb járműgyártók, mint például hajóépítés és vasúti járművek gyártása, finommechanika/optika és repülőgép-gyártás) beruházásai a többiekhez képest jóval nagyobb mértékűek. A modernizálásra irányuló iparági erőfeszítések fontos indikátora a szerszámgépek fogyasztása. Idén a fogyasztás az előrejelzések szerint 7,2%-kal nőhet.
Magyarország 2018-ban 200 millió euró értékben importált szer-számgépeket. A magyar kereskedelmi statisztikák szerint Magyar-ország legfontosabb beszállítója a 40%-os piaci részesedéssel rendelkező Németország, messze megelőzve Olaszországot, Törökországot, Belgiumot és Kínát.
Németország esetében Magyarország csak a 15. helyet foglalja el a legfontosabb piacok listáján. 2018-ban 4%-kal több volt a beszállítás, mint a megelőző évben, elsősorban a megmunkáló központok, alkatrészek és tartozékok vonatkozásában. Egy VDW felmérés szerint idén várhatóan az üzlet némileg lelassul, mivel a német gépekre érkező magyar megrendelések száma az utóbbi időben több mint egyharmadával esett vissza.

„A Magyarország és Németország közötti bilaterális üzleti kapcsolat egyáltalán nem egyirányú utca,” mondta Miller. 2018-ban Magyarország exportjának több mint egyötöde érkezett Német-országba, ezzel kiérdemelve a legnagyobb piac címét Szlovákia, Szerbia, Ukrajna és Franciaország előtt. A Magyarországról érkező német import több mint egyötödével növekedett. A legfontosabb importált termékek közé tartoztak az alkatrészek, a tartozékok és a lézertechnológia.


EMO HANNOVER 2019
A FÉMFELDOLGOZÁS
LEGNAGYOBB VILÁGVÁSÁRA

2019. szeptember 16-21. között a gyártástechnológia nemzet-közi szereplői intelligens mérnöki megoldásokat mutatnak be az EMO Hannover 2019 szakkiállításon. „Az intelligens technológiák mozgatják a jövő termelését” mottó alapján a fémfeldolgozás legnagyobb világvására az ipari termelés szerves részét képező modern fémipari technológiák széles spektrumát mutatja be. A kiállításon bemutatásra kerülnek a legújabb gépek, hatékony technikai megoldások, termékkísérő szolgáltatások, termékgyártás fenntarthatóságának kialakítása és sok más érdekes téma. Az EMO Hannover kiállítás legfőbb fókuszpontja a fémvágáshoz és formázáshoz használt gépek, gyártórendszerek, precíziós szerszámok, automatizált anyagáramlás, számítógépes technológia, ipari elektronika és tartozékok széles skálája. Az EMO szaklátogatói minden jelentős ipari ágazatot képviselnek, mint például a gép- és berendezésgyártás, autóipar és alkatrész-beszállítói, űrtechnológiai ágazat, finommechanika és optika, hajóépítés, orvosi technológia, szerszám- és formakészítés, acél- és könnyűszerkezetes építkezés. Az EMO Hannover kiállítás a gyártástechnológiai szakemberek legfontosabb nemzetközi találkozóhelye az egész világon. Az EMO Hannover 2017 világvásárra 44 különböző országból érkezett majdnem 2.230 kiállító, és közel 130.000 szaklátogatót vonzott 160 nemzetből. Az EMO a CECIMO Európai Szerszámgépgyártók Szövetségének bejegyzett védjegye.

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük