EMO 2019

A fémfeldolgozás vezető világvására a célegyenesbe fordult

 

 

 

 

A fémipari innovációs platform a világ minden pontjáról vonzza az iparági nagyágyúkat és a befektetőket

A 22. EMO szakkiállítás 2019. szeptember 16-21. között tárja ki kapuit Hannoverben az érdeklődők előtt. A fémfeldolgozás legnagyobb világvására újra látogatható Németországban, a világ harmadik legnagyobb szerszámgéppiacán.
„A gyártástechnológia minden jeles képviselője bemutatja termékeit és szolgáltatásait Hannover-ben, a legnagyobb és legátfogóbb iparági kiállításon. Senki sem engedheti meg magának, hogy ezt kihagyja,” mondta Cristoph Miller, a VDW vásárigazgatója.

Május elejéig már 2030 kiállító jelentkezett 47 országból. A cégek között szerepelnek a különbö-ző technológiák piacvezetői, mint például a DMG Mori, az FFG, a Mazak, a Siemens, a Grob, a Doosan, a Fanuc, az Okuma, a Makino, az Index, a GF a Machining Solutions, a Chiron, a Trumpf, az SLM, a Stratasys, a Paul Horn, az Iscar, a Sandvik, a Kuka és még sokan mások. Egyre több cég csatlakozik hozzájuk minden nap. Magyarországról eddig két cég jelentkezett, az NCT Ipari Elektronikai Kft. és a Strigon Machine Tools Ltd.

Az EMO Hannover világvásár az egyetlen igazán nemzetközi platform, amely öszehozza a fémipari szereplőket. Az összes többi vásárral ellentétben, amelyek a kiállítóik alapján nemzetközinek hirdetik magukat, az EMO Hannover a világ minden pontjáról vonzza a szaklátogatókat. 2017-ben a nagyjából 130 000 látogató majdnem fele Németországon kívülről érkezett Hannoverbe, mintegy 160 ország képviseltette magát. A kiállítókat tekintve ez az arány 64%-ra emelkedett.

„Az EMO Hannover világvásár vitathatatlanul innovatív platform a fémfeldolgozás-ban használt gépek, megoldások és szolgáltatások tekintetében,” hangsúlyozta Miller. 2017-ben a kiállítók 72%-a nyilatkozta azt, hogy a hannoveri vásárra hozott innovációkat kifejezetten az EMO-ra fejlesztették ki. Miller szerint ez nem történne meg bármelyik másik vásáron.

INTELLIGENS TECHNOLÓGIÁK
AZ INTELLIGENS GYÁRAK SZÁMÁRA.

Az EMO Hannover kiállítás központi témája, Az intelligens technológiák mozgatják a jövő termelését! az iparág egyik legnagyobb kihívásával foglalkozik. „Az intelligens gyárak esetében a teljes értéklánc mentén az emberek, üzemek és üzletek hálózatba kapcsolása döntő fontosságú,” magyarázta Miller a VDW képviseletében. Az ipari hálózatba kapcsolás lendületet ad, mivel ma-napság már jóval nagyobb az elérhető feldolgozási sebesség, ami egyáltalán lehetővé teszi az óriási mennyiségű adat feldolgozását. Az International Data Corporation nemzetközi piackutató intézet becslései szerint 2020-ig 30 milliárd privát és ipari végpontot lehet majd bekapcsolni a hálózatba.

Az intelligens technológiák jelentik a produktivitás legfontosabb kulcsát, és ugyanígy a jobb minőségét és a nagyobb rugalmasságét is. Ezek a gyártástechnológia újabb és további fejlesztéseinek klasszikus célkitűzései.
A digitalizálás és az intelligens gyárak hálózatba kapcsolása szintén megkönnyíti az új funkciók beágyazását, mint például a monitoring vagy prediktív karbantartási folyamatok, amelyek az okos adatokon és adatelemzésen alapuló öntanuló rendszerek segítségével még egy lépést tehetnek előre. Ezek fektetik le az alapot az olyan újabb üzleti modelleknek, mint a platformgazdaság, lehetővé téve az ügyfelek és szolgáltatók számára, hogy elérjék a hatékonyság következő szintjét.

Majdnem minden EMO kiállító legfontosabb prioritása, hogy kreatív és új megoldásokat kínálhasson az érdeklődők számára. Az új ipar 4.0 koncepció minden területen felbukkan: berendezések, alkatrészek, vezérlők, mérőrendszerek és anyagáramlás. „Meggyőződésünk, hogy az EMO Hannover 2019 az intelligens gyárnak kialakított új ajánlatok és megoldások csomópontjaként funkcionál majd” – mondta Miller.

IOT A GYÁRTÁSBAN – AZ EMO HANNOVER 2019 KÖZPONTI ELEME

Az IoT többféle konstellációban jelenik majd meg az EMO Hannover szakkiállításon, így rámutat az ipar 4.0 minden vetületére: IoT a gyártásban témára kialakított kiállítóterület a vezérléstechnológia, szoftverek és automatizálási technológia területéről érkező egyéni kiállítók számára fenntartott szekció. Neves vezérléstechnológiai szereplők, mint a Beckhoff, a Bosch, a Fanuc, a Heidenhain és a Siemens, valamint mérnöki konzorciumok, mint az Adamos és az Axoon ismertették meg IT platformjaikat az EMO Hannover vásáron az érdeklődőkkel 2017-ben.
„Tudjuk, hogy a kiállítói terület kiemelkedően vonzó környezetet kínál az IT szol-gáltatóknak is, mint például az IBM, a HP, a GE, az SAP, a Microsoft, az Oracle, a Telekom és a többiek, hiszen így van lehetőségük gyártástechnológiai szereplőkkel bővíteni üzletüket,” mondta Miller. Az EMO Hannover szakkiállítás megfelelő platformot biztosít erre, mivel a gyártástechnológiai értéklánc minden döntéshozója jelen van – és érdeklődnek a termékfejlesztéstől a gyártáson és minőségirányításon keresztül a logisztikáig minden lehetőség iránt.
„A gyártástervezők manapság nem csak a gépekbe fektetnek, integrált megoldásokat keresnek, ezt pedig egyetlen más vásár sem biztosítja számukra ilyen koncentrált formában, csak az EMO Hannover szakkiállítás és világvásár” – összegezte Miller.

KÜLÖNLEGES BEMUTATÓ: IPAR 4.0 INTELLIGENS
MEGOLDÁSOK  AZ ÜZLET FELLENDÍTÉSÉRE

Innovatív cégek és elismert kutatóintézetek mutatják be intelligens megoldásaikat, amelyek legfőbb célja, hogy növeljék ügyfeleik üzleti sikereit a negyedik ipari forradalom korszakában. Ide tartoznak a monitoring folyamatokban és működési támogatásban hasznosítható intelligens alkatrészek, megoldások, amelyek biztosítják a teljeskörű adatbiztonság mentén zajló zökkenőmentes adatforgalmat és még sok egyéb megoldás.
A különleges bemutató során a színpadra lépnek majd a kutatási terület képviselői is, akik a tudományos fejlődés jelenlegi helyzetét mutatják be. Mindemellett a szakembereknek szervezett fórum lehetőséget kínál a már meglévő termékek és jövőbeli elképzelések szakavatott közönség előtti megvitatására. A különleges bemutatót a VDW a Konrandin Media Csoporttal együtt szervezi.

NEMZETI STANDOK

Ezen a kiállítói területen nemzeti standokkal is találkozhatnak a látogatók. Eddig Kína, Tajvan és Svájc jelentkezett. A VDW Franciaországgal és Japánnal még tárgyalásokat folytat. Mindegyik országnak megvan a saját nemzeti ipar 4.0 koncepciója vagy IoT-val kapcsolatos kezdeményezései, ezért meghívtuk őket, hogy bemutathassák ezeket az EMO Hannover 2019 kiállításon is.


IPAR 4.0 TREND FÓRUM

A VDW a gép- és berendezésgyártás ernyőszervezete, a VDMA (Német Gép- és Berendezésgyártók Szövetsége) szoftveregyesületével fogott össze. Együtt szervezik az ipar 4.0 koncepcióval és gépi tanulással kapcsolatos legújabb trendeket bemutató fórumot, folyamatos előadásokkal és panelbeszélgetésekkel az EMO időtartama alatt. A munka jövője szintén központi téma lesz.

UMATI – AZ IPAR 4.0 KÖZÖS NYELVE

A szerszámgépek felhasználói felületéhez kapcsolódó, az OPC egységes struktúráján alapuló szabvány valamennyi funkciójával együtt végre bemutatásra kerül az EMO Hannover 2019 kiállításon. Ez neutrális és nyitott kapcsolatot biztosít a gépeknek a magasabb szintű IT rendszerekhez, ami az ipar 4.0 sikerének előfeltétele is egyben.

Csak ezután lehet a különböző vezérlőrendszereket használó gépgyártók adatait az ERP és MES rendszerekbe vagy a felhőbe továbbítani. A következő lépésben az adatok feldolgozása vagy kiértékelése történik, ezáltal képezik új szolgáltatások és funkciók alapját.

Ez a kapcsolat a hozzáadott értékek és üzleti modellek kulcsa, amelyet – a gazdaság reményei szerint – az ipar 4.0 fog elérni. Különösen a kis- és középvállalkozásoknak fontos, hogy képesek legyenek hatékonyan csatlakoztatni a gépeket, mivel így tudnak majd részt venni az új IoT fejlesztésekben. Ez segíteni fog nekik abban, hogy a napi üzletvitelben a kulcskompetenciájukra tudjanak összpontosítani.

Ezért is indította el a VDW nyolc ismert német szerszámgépgyártóval és minden jelentős vezérlőbeszállítóval összefogva az umati interfész projektet több mint egy évvel ezelőtt. Umati = univerzá-lis szerszámgép interfész.
Mostanáig több mint 20 felhasználási esetet határoztak meg: többek között a gyártás gyors áttekintése, program előrehaladása és gépstátusz, gyártási utasítások kezelé-se, hibastatisztika készítése és működési státusz idővonal mentén. Ezeket több mint 100 releváns paraméter írja le, pl. „gép dolgozik igen/nem”. 2018 végén közös munkacsoportot hoztak létre az OPC UA számára. A szabvány felülvizsgálatában és terjesztésében a nemzetközi szerszámgépközösség is részt vesz.

A célkitűzés a specifikáció teljes megvalósításának bemutatása az EMO Hannover 2019 kiállításon – olyan mértékben, amennyire az rendelkezésre áll majd abban az időben – a megnövekedett szá-mú partnerrel együtt.
„A VDW feltételezi, hogy az első termékek is jelen lesznek, amelyekben a specifikáció alapján az előre konfigurált OPC UA szerverek közvetlenül a megfelelő vezérlőegységbe vannak integrálva” – mondta el Miller.

AZ EMO HANNOVER SZAKKIÁLLÍTÁS
AZ  IPARI TERMELÉS JÖVŐJÉHEZ
KAPCSOLÓDÓ TÉMÁKAT IS ÉRINT

Az EMO Hannover 2019 érint minden gyártáshoz kapcsolódó kihívást, a gépi technológiától és IT megoldásoktól kezdve a munka világának változásáig. Rávilágít arra, mennyivel produktívabbak, hatékonyabbak és rugalmasabbak lesznek a következő generációs gépek és berendezések. Számos párhuzamosan futó esemény segítségével azt is bemutatja, hogy a hálózatba kapcsolt gyártás hogyan terjed át minden más területre.

A megrendelések feldolgozása, a gyártáselőkészítés és tervezés, a gyártási folyamat, valamint a logisztika mind változni fog. Folyamatosan új funkciók és szolgáltatások jönnek létre. Az iparágban dolgozók számára lehetővé kell tenni az új feladatok ellátásához szükséges készségek elsajátítását. „Az EMO Hannover 2019 kiállítás sokat tud ezekben a témákban segíteni. Az EMO szervezői párhuzamos események és különleges bemutatók széles válasz-tékával egészítik ki a kiállítók által bemutatott kínálatot. Az EMO újra a nemzetközi gyártástechnológia Mekkájaként várja az ide látogatókat, és kijelöli a fejlődés útját az elkövetkező évekre” – mondta Miller a VDW képviseletében.

EMO Hannover 2019 – A fémfeldolgozás legnagyobb világvására

2019. szeptember 16-21. között a gyártástechnológia nemzet-közi szereplői intelligens mérnöki megoldásokat mutatnak be az EMO Hannover 2019 szakkiállításon. „Az intelligens technológiák mozgatják a jövő termelését” mottó alapján a fémfeldolgozás legnagyobb világvására az ipari termelés szerves részét képező modern fémipari technológiák széles spektrumát mutatja be. A kiállításon bemutatásra kerülnek a legújabb gépek, hatékony technikai megoldások, termékkísérő szolgáltatások, termékgyártás fenntarthatóságának kialakítása, és még sok más érdekes téma. Az EMO Hannover kiállítás legfőbb fókuszpontja a fémvágáshoz és formázáshoz használt gépek, gyártórendszerek, precíziós szer-számok, automatizált anyagáramlás, számítógépes technológia, ipari elektronika és tartozékok széles skálája.
Az EMO szaklátogatói minden jelentős ipari ágazatot képviselnek, mint például a gép- és berendezésgyártás, autóipar és alkatrészbeszállítói, űrtechnológiai ágazat, finommechanika és optika, hajóépítés, orvosi technológia, szerszám- és formakészítés, acél- és könnyűszerkezetes építkezés.
Az EMO Hannover kiállítás a gyártástechnológiai szakemberek legfontosabb nemzetközi találkozóhelye az egész világon. Az EMO Hannover 2017 világvásárra 44 különböző országból érkezett majdnem 2.230 kiállító, és közel 130 000 szaklátogatót vonzott 160 nemzetből. Az EMO a CECIMO Európai Szer-számgépgyártók Szövetségének bejegyzett védjegye.

 

 

www.emo-hannover.de

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük